"Minden megküzdött nehézség után, kapsz valamilyen jutalmat. 

Rajtad áll, hogy észreveszed-e." 

Ezt egyszer egy nagyon kedves gyógyítóm mondta nekem. Akkor még nem is tudtam milyen igaza van.

Már egy ideje nem jártam nyitott szemmel. Pánikbeteg vagyok. Olyan ez mint az alkoholizmus. Ha egyszer valaki  produkál egy valóban ütős és belevaló rohamot, onnantól kezdve csak tünetmentes lehet. Mert ha megtapasztalod azt a fajta megmagyarázhatatlan, kétségbeesett félelmet, amikor azt hiszed nincs kapaszkodó, meghalsz, vagy megőrülsz, összeomlasz és nincs kiút, azt soha nem felejted el. A tested emlékszik és egy újabb, váratlan pillanatban, ismét előhúzza.  Közben pedig szégyelli az ember - hisz a mai világban értetlenül néznek arra aki gyenge pedig nincs konkrét fizikai betegsége, nyomora - ezért próbálja elrejteni. Sajnos pár évvel ezelőtt engem is elért. Egy nagyon feszült, családi viszályoktól terhelt időszakban, amikor a fél éves kislányom még mindig minden éjszaka 3x felébredt, a férjem pedig heteket töltött külföldön, egy éjszaka megérkezett a pánik. Felsírt a kislányom, felkeltem, hogy odamenjek hozzá, de egyszer csak rosszul lettem. Valószínűleg a fáradtság döntött le, de a légszomj és a hirtelen erőtlenség miatt, összeestem az előszobában. Ott álltam négykézláb, a férjem külföldön, a magatehetetlen kisgyerek az ágyában sír, én pedig nem tudtam megmozdulni. Rádöbbentem, hogy egyedül vagyok, és ekkor megérkezett a pánik. Szakadt rólam a víz és úgy vert a szívem, mintha infarktusom lenne. Még elmásztam a telefonig, felhívtam anyukámat, aki azonnal kocsiba ült és átjött. 

Azután a pánikrohamok mindennapi kísérőim lettek. Nem értettem miért. Mi baj van velem? Mit nem csinálok jól? Miért változtam meg? Egy idő után rájöttem, hogy igen, vannak lelki és fizikai okai, amiket helyre kell hozni, de alapvetően teljesen felesleges folyton a "miérteket" keresni.

Szégyelltem bevallani, hogy pánikolok, hogy gyengébb vagyok mint hiszik. A pénikbetegség másik tulajdonsága, hogy egy igazi zsarnok. Ha az ember nincs résen, villámgyorsan beszűkíti a komfortzónát és minden kihágást azonnal megtorol. Aki pedig kapott már igazi rohamot, az utána a rohamtól fél. Csak nehogy megint rosszul legyek! És ezért ha valamilyen helyzettől fél, inkább neki sem fut. Mire észbe kap, már egy gyufásdoboz méretűre zsugorodott össze a komfort zónája. A legklasszikusabb pánik, hogy elfogy a nyugibogyó. Vicc, de sajnos igaz.

Régen soha nem volt ilyen gondom! Imádtam egyedül lenni, imádtam utazni! Csak én és a hátizsákom. 19 évesen körbeutaztam vonattal Angliát, 21 évesen pedig - a fodrász oklevelem megszerzésének másnapján - már úton is voltam egyetlen kofferrel Barcelonába. A nagybetűs Életbe. Azonnal lett is munkám, megálltam a lábamon. 

Azt hiszem a pánikot anyutól tanultam el. Kiskoromban 7 évig volt pánikbeteg. Az orvoslás akkori állása szerint, csak nyugtatókat tudtak felírni. Így mentünk nyaralni is. Anyu, a húgom, én meg a nyugitabik. Szegény azt hitte, meg tud védeni minket a szorongástól, de sajnos nem sikerült. Ezért bennem még erősebb a vágy, hogy megtanuljam uralni a pánikot. Nekem is van egy kislányom. A világ legcukibbja! Nem akarom, hogy féljen, vagy szorongjon mellettem, hogy túl korán kelljen felnőnie.  Szeretem a férjemet, nem akarom, hogy társ nélkül maradjon, mert a félelmeim bezárnak és nem merek részt venni az életünkben. Amíg az ember fél, csak túléli a napokat. Megküzdi őket. A legalapvetőbb utak is küzdelmek és a legkisebb változások is felborítják. Eljött a nap, amikor úgy éreztem, nem akarok tovább így élni. Kell, hogy legyen megoldás!

Ekkor kaptam az első ajándékot.

Eljutottam anyukám egykori tanárához, egy kínai orvos professzorhoz. Úgy döntöttem, megpróbálom. Az első alkalommal amikor elindultam hozzá, a Szép Ilona kocsiszínig jutottam, ott ki kellett állnom. Nem szeretem a várost, nem szeretek bemenni. Túl sok a nyüzsi, túl sok az ember, mégsem veszi észre senki a másik hiányát. Sok az autó, nyáron izzik az aszfalt. Ott ültem a kocsiban, szedtem a bogyóimat és kapaszkodtam a kormányba. Felhívtam anyut, tudja hogyan kell ilyenkor beszélgetni, hogy elterelje a figyelmemet. Bevált. Beautóztam a városba, még parkolóhelyet is találtam. Aztán a tanult 3 be 4 ki légzéssel, ellélegeztem magam a rendelőig. Még 2 héten kellett "átlélegeznem" magam, aztán elkezdett javulni a helyzet. Kevesen tudják, de a pánikroham egyik oka egyfajta felborult energetikai egyensúly, ami később hormonális, pajzsmirigy vagy emésztőszervi rendellenességet produkál. Ezek tüneteit sokan ismerik. Két hétig minden reggel beküzdöttem magam. Aztán elkezdtem jobban lenni. Erősebb lettem, újra tudtam bízni a testemben, lettek fél napok, amikor nem is jutott eszembe, hogy rosszul lehetnék. Tudtam, hogy nagyon hosszú még az út, és csak én tudok végigsétálni rajta, de elkezdtem érezni és észrevenni az ajándékokat is, amiket kapok. 

Ez vezetett el oda, hogy szép lassan ismét fel tudtam emelni a fejem és elkezdtem látni a világot amiben élek. Csodálatos! Tele van Váratlan szépségekkel! Ezeket szeretném megmutatni. A rengeteg ajándékot, jutalmat amit kapok, párhuzamban a mérföldkövekkel amiket magam mögött hagyok!